Balatonhenye Természeti értékek

Balatonhenye a Káli-medencével határos, apró Monoszlói-medence zsákfaluja. A településtől északra emelkedik a Botos-hegy, amelynek tetején egy szép dolomit-kibukkanáson tanulmányozhatjuk a megdőlt kőzetrétegeket és az innen nyíló panorámát. Vadvirágos rétjén hangulatos tájban sétálhatunk, az egykori kőbányára már csak a fölből kiálló kövek emlékeztetnek.

A Balatonhenye határában emelkedő hegy tájhasználata évezredes múltra tekint vissza. A karszt természetes növényzete eredetileg a cseres-kocsánytalan tölgyes volt, de ennek túlnyomó részét az ember kiirtotta, csak csekély folt maradt meg belőle. Helyét szántó, legelő és rét vette át. Az erdők kivágását valószínűleg már a kelták kezdték, később a rómaiak szőlőt telepítettek a déli lejtőkre. A honfoglaláskor a terület a Kál horka szállásterülete volt, a középkorban pedig a szőlőtermesztés mellett a szántók vettek el az erdők területéből.

A török dúlás után visszatelepült és gyarapodó lakosság egyre több állatot tartott, amelyek gyakran legeltek a ligetes tölgyesben. A domboldalt is tölgyerdő borította korábban a mai borókás helyett.

A Botos-hegy déli oldalának dolomit sziklafüves lejtőjének gyakori fűféléi a pusztai csenkesz, a fenyérfű és a kunkorgó árvalányhaj, közöttük a csabaíre, kőtörőszekfű és a védett árlevelű len virágzik. Az északi oldalon a talaj kissé vastagabb, és a vízviszonyok is kedvezőbbek, itt láthatunk tavaszi héricset és lila virágú nagyezerjófűt is. Az élőlények közül érdekes lehet bikapók és a ritka, de jellemző rovar, az imádkozó sáska.

A közeli, egykori kőfejtőben fejtett, jól rétegzett követ a környékbeli házak építésére használták. A természetes módon töredezett dolomitmurva viszont kiváló útalapozó volt. A 220-230 millió évvel ezelőtt kialakult, ma a Botos-hegyen található kőzettípusok az Alpok geológiai felépítésével mutatnak hasonlóságot. A késő-triász kori Thetys-tengerben kialakult több ezer négyzetkilométeres árapálysíkságon a lerakódó üledék eredetileg mésziszap volt. A száraz éghajlat és a párolgás miatt a tengervíz besűrűsödött, majd a lefelé szivárgó tömény oldatok dolomittá változtatták azt. A mésziszap lassan, évmilliók alatt szilárdult kőzetté.

A 2000-es években újra akarták nyitni a kőbányát, de a helyiek és környezetvédők tiltakozására a tulajdonosok visszaléptek a tervtől.

A Henyei-fennsíkon átvágó, S jelzésű turistaúton továbbhaladva Kapolcs felé állt a híres henyei ősbükk, a környék egyik legidősebb fája. Az egykori erdők egyik utolsó hírmondója volt a közel 400 éves fa, amelynek sajnos már csak a csonkját látni, mivel 2008-ban ismeretlen okból kigyulladt az odúja. A következő évben a korona nagy része már elszáradt, majd 2010-ben még utoljára kihajtott. A kiszáradt törzs 2016 tavaszán dőlt ki. A hatalmas bükköt a 19. század második felében az erdőirtások során kitermelt erdő egyetlen élő tanújaként akkori gazdái, a Halász família tagjai hagyták meg az utókornak emlékül, így róva le kegyeletüket az öreg fák iránt.

A Botos-hegyi kilátópontról nézve Balatonhenye templomtornyán túl a Káli-medence fátlan síkja terül el, a háttérben a Balaton-partot övező Pál-, Bálint- és Fülöp-hegyekkel. Tőlük jobbra a tó túlpartján hullámzó Somogyi-dombság is kirajzolódik, sőt egy keskeny csíkban a Balatont is felfedezhetjük.